A vasárnapi iskola célja, hogy a gyerekek már egész kis kortól kezdve saját szintjükön halljanak Isten szeretetéről, Jézusról, mint Megváltóról.
Bízunk benne, hogy ezzel segítjük a gyülekezetünk gyermekeit és akik még hozzánk csatlakoznak abban, hogy felnövekedésük során szeretetteljes és Isten igéjét hatékonyan alkalmazni képes közösséggé formálódjanak. Hosszú távon ezzel a gyülekezet jövőjét alapozzuk meg.
A mini ovis korosztálytól az általános iskola 8. osztályáig vannak foglalkozások. Jelenleg 4 csoportban, még óvodába nem járó gyermekek, ovisok, alsósok és felsősök külön foglalkozáson vehetnek részt. Alapvetően a gyülekezetbe járó családok gyermekei járnak heti rendszerességgel,de barátaik, ill. a városban iskolai hittanra járók közül is szoktak jönni. A mosolyhétre/mosolynapokra járók közül is van aki jár bibliakörre is. Nagy öröm számunkra, hogy idén 61 gyermek kezdte meg Bibliakört. Természetesen bárki csatlakozhat, örömmel fogadjuk!
Az alkalmak minden vasárnap délelőtt 10 órától vannak. A Váci Baptista Gyülekezet Imaházának erre kijelölt kis termeiben jövünk össze.
A vasárnapi iskola változatos,a korosztályok csoportfoglalkozásai között vannak különbségek a célcsoport megértési szintjének megfelelően, de mindegyikben jellemző az ének tanulás, a bibliai témák feldolgozása játékos ill. beszélgetős formában. Igyekszünk minél változatosabb foglalkozásokat tartani, hogy a gyerekek szeressenek ide járni, és minél jobban megismerjék az Úr Jézust és egymást is, hogy majd a későbbiekben tudjanak egymásra számítani akár már fiatalként majd felnőttként.
A nagyobbakkal igyekszünk vasárnapi napon kívüli tevékenységeket is szervezni, pl. közös korcsolyázás, játékest, kirándulások, kiállítások. Egyik fő közös program a Tinihét, amikor 5 napra elmegyünk együtt táborozni. Igyekszünk olyan helyre menni ahol kinti és benti csapatjátékokat, közös bibliai foglalkozásokat tudunk szervezni és nagyon sokat beszélgetni és nevetni.
Szeretettel várunk minden kisgyermeket és szüleiket