Újpesten nőtt fel, és már gyerekként is ösztönösen segítette a körülötte élőket. Amikor 1991-ben Vácon kezdte meg szolgálatát, még csak egy apró gyülekezet várta; mára ez a közösség élővé és befogadóvá vált. Adventre készülődve arról beszélgettünk vele, mit jelent számára a szolgálat, hogyan épül fel egy gyülekezet, és miként lehet egy kicsiből tartósan növekvő, összetartó „nagycsaládot” formálni.
Útkeresésben
Újpesten született, egy igazi munkáskerületi világban: a gyárak között, de mégis kertvárosi nyugalomban. A Bajza utcai iskolába járt, ahol tanárai nemcsak tanítottak, hanem megszerettették vele az olvasást és a zenét. Gyerekként az indián történeteket, később a történelmi regényeket kedvelte.
A gimnázium után a jog felé fordult, mivel szerette a magyart és a történelmet, és édesapja is ügyvéd volt. 1983 és 1987 között Pécsett tanult, ám idealista, klerikális beállítottságú fiatalként csalódást jelentett számára az egyetem szellemisége. Nehezen fogadta el, amikor a kapitalizmus „rothadásáról” tanítottak, miközben Nyugat-Európában személyesen tapasztalta a magasabb életszínvonalat a pécsi kamarakórusával tett útjai során. „Lehet, hogy rothad a kapitalizmus, de olyan jó illata van!” – mondta egyszer professzorának. Ekkor már tudta, hogy nem ez az ő útja.
A hivatás felismerése
Gyerekként is ösztönösen segített másoknak: ha valaki beteg volt, felkereste. Egy idő után úgy érezte, Isten szól hozzá, hogy legyen lelkész, így 1987-ben beiratkozott a teológiára. Különleges időszak volt ez: a rendszer lazult, mindenki érezte a közelgő változást, a szabadságvágy egyre erősebb lett. 1989-ben Billy Graham Népstadion-beli evangelizációja különösen megerősítette őt ebben.
Kezdetek Vácon
1991-ben végzett, és ugyanebben az évben a harmincegy tagú váci gyülekezetben kezdte szolgálatát. Az első év csendes és nehéz volt, de hamar megtalálta a helyét. Szomszédai segítőkészek voltak, gyorsan befogadták. „Mindenki kíváncsi volt, ki az a baptista lelkész – egyáltalán két lába van?” – emlékszik vissza mosolyogva. Amikor 1992-ben lelkésszé avatták, szinte mindannyian ott voltak.
1993-ban megnősült; felesége, Katalin az avasi lakótelepről származik. „Tréfásan mondjuk: két proletár egyesült – a miskolci avasi világ és az újpesti munkásvilág.” Négy fiuk született. A család lassan bekapcsolódott a város életébe, nemcsak a hitéletben, hanem a szociális területen is. Jó kapcsolat alakult ki a mindenkori polgármesterrel: Bartos Ferenccel, Lábai Lászlóval és Bóth Jánossal. „Ha volt megbeszélnivalóm, péntekenként mindig negyed 8-ra mentünk Boti fiammal – meséli. – Én kaptam egy kávét, ő egy forró kakaót.”
A Mosolyhét születése
„Láttam, hogy nyaranta a Radnóti iskola udvarán húsz–harminc gyerek céltalanul lézeng” – meséli. A családsegítő szolgálat akkoriban mintegy harminc olyan gyermeket hozott, akiknek nem volt lehetőségük nyaralni. Focibajnokságot és különféle programokat szerveztünk számukra, a győztes csapatot pedig Gabi néni fagyikelyheivel jutalmaztuk. Így jött létre a családsegítő, a Petőfi iskola és a gyülekezet összefogásával, nagyjából száz gyerek részvételével az első Mosolyhét.
„A Covid-időszakot leszámítva minden évben megrendezzük – 2002 óta egyszer sem maradt el. Ma már azok a szülők hozzák el a gyermekeiket, akik egykor maguk is a Mosolyhéten nőttek fel.”
„Ugyanilyen nagy öröm számunkra a Cipősdoboz akció is: karácsonyra a város lakói, cégei és iskolái évről évre több száz ajándékdobozt töltenek meg.”
Épülő imaház, épülő közösség
1999 és 2004 között a gyülekezet hatalmas vállalkozásba kezdett: megépítették a baptista imaházat. „A tervek szerint 54 millió forintba került volna, miközben nekünk mindössze hétmilliónk volt. Számunkra mégis egyértelmű volt, hogy belevágunk.”
Az imaház elkészültével a közösség építése került a középpontba. Ma vasárnaponként 220–230 úrvacsorázó tag, mintegy 90 gyermek és 20–30 szimpatizáns vesz részt az istentiszteleten. Az imaház nemcsak a hitéletnek ad otthont, hanem kulturális rendezvények helyszíne is.
Amíg a küldetés tart
Szinte évente hívták valamely más magyarországi gyülekezetbe, 2008-ban pedig Amerikába is, de ő a Kárpát-medencében szeretne maradni. „Úgy érzem, még nem járt le a küldetésem, szeretek Vácon élni.”
Három év múlva nyugdíjba vonul. „Két-három hónap pihenés után kis gyülekezetekben szeretnék szolgálni. Vannak ötleteim, merre költözzünk, de igazából fogalmam sincs, hova vezet az utunk – még nem tudom, mi Isten terve, de hiszem, hogy időben minden kiderül.”
Matz-Molnár Kriszta – Váci Hírnök 2025. november