A Nagypénteki istentisztelet napja április 18-ára, egy koratavaszi változékony napra esett, ami valamelyest hasonlíthatott a Golgotai események hirtelen elsötétedő fényviszonyaihoz. A rügyfakasztó napsütést hirtelen borult, sötét égbolt váltotta fel, amely országszerte csapadékot is hozott. Egy rövid időre az újjáéledés mintha visszavonulót fújt volna, ám ez csak a látszat, hisz az éltető tavaszi csapadékra életbevágóan nagy szükség volt.
Az Istentisztelet elején az énekkar a „Jézus Krisztus meghalt, vérét áldozta a golgotán” kezdetű énekkel kezdte szolgálatát.
Meláth Attila lelkipásztor az Úr elé vitte a gyülekezetet. Hálát adott Jézus Áldozatáért, az Ő dicsőségéért könyörgött és lecsendesedést kért ezen a világmegváltó ünnepi megemlékezésen. Az alkalmon különösen nagy számban jelentek meg a kisgyermekes családok.
Ezt követően a 213. ének „Hozzád kiáltok Istenem” soraival kezdődött a gyülekezeti ének.
Az igehirdetés alapigéje a Lukács evangéliuma 23. fejezet 39-43 verse volt, amely a Jézus és a mellette keresztre feszített latorok párbeszédét rögzíti. A megigazult lator helyzetére fókuszálva a lelkipásztor mély jelentőséggel beszélt arról, hogy minden előzetes emberi teljesítmény nélkül az Úr mégis üdvözítette őt a haldoklás pillanataiban. Ma van szükség megtérésre, a teljesítmény felülről jön, nem tőlünk. Merjük bűnösnek vallani magunkat és merjük vállalni, hogy kegyelemre szorulunk. A prédikáció a szembenézésre, megtérésre és visszatérésre biztatta a gyülekezetet bármilyen elrontott életből.
A prédikáció után az „Áll a kereszt” című ének következett.
Az első bizonyságtétellel Feik Bernadett állt a gyülekezet elé. Szavaiban a kereszthez való viszonyulásról beszélt, amelyet az áldozat jelentőségével és a hálával fémjelzett. Végül egy Benjamin Franklin idézettel érzékeltette a megújulás lényegét.
A második bizonyságtételben Sáráné Nagy Orsolya beszélt őszintén a megbocsátás erejéről egy személyes tapasztalatával. Bátorító története részletgazdagon fókuszált arra, hogyan juthatunk el a megbántottságból, az áldozati pozícióba kerülésből, haragból és szégyenből az igaz megbocsátásig, ami olyan ezernyi gyümölcsöt teremhet környezetünkben, amelyre nem is számítunk.
Következő énekként a „Via Dolorosa” című ének hangozhatott.
Végül imádságra került sor a gyülekezetből három testvér szívéből, majd a 230 – „A szívemet átadom én” kezdetű énekre és áldással zárult az ünnepi alkalmunk, amelyen a Tóka Szabolcs orgonaművész szolgált zongora és orgona kísérettel.
Győri Márton