Evangélikus családból származom. Húsz évvel ezelőtt 2003-ban tértem meg nyáron egy zenei táborban.
2010-ben volt egy hitlépésem, amikor hittanból érettségiztem és emlékszem, Péter vízen járása nagyon megfogott, azt éreztem, hogy szeretnék kilépni az Úr felé, tenni valamit és rá figyelve előre menni. Ekkor jött egy lehetőség, hogy lehetett a tiszai árvíznél segíteni, és nagyon szerettem volna menni, azonban begyulladt a bölcsességfogam és annyira fájt, hogy nem tudtam, el tudok-e menni.
Ekkor ezeket az igéket adta az Úr. Van-e valami lehetetlen az Úr számára? (1Móz 18,14) Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. (Zsid 10,35) Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked. (Ézs 30,19) Ezekkel ez igékkel indultam el az árvíz helyszínére, ahol a fizikai segítségen túl az Úr arra indított engem, hogy imádkozzak a helyiekkel. Megtapasztaltam, hogy Isten a szenvedés útján is, a próbatételeken keresztül is csodálatos dolgokat tud mutatni. Az egyetemi évek alatt a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetségben önkénteskedtem, ahol rengeteg megtapasztalásom volt a Szentlélek munkájáról. Meggyőződésem, hogyha nincs döntés az életünkben, akkor semmis a keresztség. A bemerítés jele annak, hogy az Úrhoz tartozunk.