Tini 7 – 2018

Idén is izgalommal várták a tinik és tanítóik a tini 7-t. Július 29-augusztus 3-ig voltak Sarudon, a Tisza tónál: 25 tini és 4 tanító. Izgalmas volt a hét, nem csak a szokásos tábor előtti izgalmak miatt, hanem amiatt is, hogy több mint a fele a csoportnak most volt először ilyen táborban, a tanítók 3/4-e is most élte át először a 19-20 órás napi munka fáradalmait. Ráadásul a nyár egyik legmelegebb hetére esett a tábor és nem töltötték a nap 24 óráját a tóban….

A tábori rend a kialakult hagyománynak megfelelően zajlott. A tábor a tűzoltó tábor nevet kapta, amihez kapcsolódtak játékok, feladatok, az esti missziós történetek. A bibliai tanítás délelőttönként a 10 parancsolatot vette végig. A nap további szabad részében szervezett és szabad játékok, kézműveskedés, fürdés volt a program, de volt vizi baseball is. Persze a szokásos csoportbeosztás, naposi szolgálat sem maradt el – annak minden kényelmetlenségével együtt.
Fáradtan, de remélhetőleg mindenki kicsit többet tudva a bibliai tanításokból, barátságait megerősítve érkezett vissza.

(Írnok)