2018 június 10-e: tagfelvétel, évzáró

Ezen a vasárnapon a lelki és a testi gyermekeket köszönthettük, örülhettünk Nekik.

 

A délelőtti istentisztelet után tagfelvételi tanácskozást tartottunk, ahol 7 testvérünk mondta el, mit tett vele Jézus, hogyan jutott a Jézus hívó szavának elfogadására: Urbán Réka, Nagy Zoltán, Győri Attiláné, Urbán Bálint, Pintér Adrienn, Marosvölgyi Levente és Tóth Viktor. Valamennyiük bizonyságtételét a gyülekezet elfogadta és valamennyien kérték bemerítésüket, amire 17-én vasárnap 17 órakor sor is kerül.

 
 

Délután a vasárnapi iskolások, gyermekeink évzárójára került sor. Mindegyik csoport beszámolt arról, miről tanultak az évben. Az ovisok énekeltek, aranymondásokat mondtak a tanult anyaggal kapcsolatban, az alsósok József és Mózes életéről tanultak és mondták el röviden a történetüket. Az 5-6.-osok a Szavak nélküli könyv tanításait vették végig, valamint Rúth és Eszter történetét tanulták és számoltak be erről, a 7-8.osok a kereszténység alapjairól, a keresztény növekedésről tanultak és vették Jézus néhány példázatát. Két jelenet szólt a tanultakról: az imádságról és a megelégedettségről. A szolgálatok végén búcsúztatásokra került sor:volt, aki a vasárnapi iskolai korosztálytól, (Sellyei Csanád),volt, aki a vasárnapi iskolai szolgálattól búcsúzott sok évtized után (Lakatiné dr. Gaál Berta).

 

Meláth testvér a zsidókhoz írt levél alapján szólt: a gyermekeket ajándékba kapjuk, Isten „csak” ránk bízza őket! Nevelésük mindkét szülő feladata, ha más szerepük is van. Folyamatosan imádkozzunk gyermekeinkért: tanítsuk Őket, Isten őrizze őket, ismerjék meg a gyülekezetet, jellemük az Isten terve szerint alakuljon, legyenek egyek Istennel, a gyülekezettel, legyenek a helyükön kis misszionáriusok, döntsenek Jézus mellett és tartsanak ki a hit mellett hűségesen, folyamatosan kérjék életükben Isten jelenlétét. 
A gyermekek részére a szülők kis szeretetvendégséget készítettek az alkalom végén.
Jó vakációt!
Ne felejtsétek, amit az évben szépet és jót tanultatok!

(Írnok)