VAKÁCIÓÓÓÓ! – írhatnánk fel a táblára, de mi a vakációt a vasárnapi iskolában azzal köszöntjük, hogy minden csoport számot ad: mivel foglalkozott az évben. Ez így történt idén is. 4 csoport beszámolóját hallgathattuk meg. Az ovisok, a két alsós csoport és a felsősök (kis tinik) jelenetekkel, verses beszámolókkal, fogalmazásokkal mondták el: miről tanultak, mi volt a fontos tanulság számukra, melyik történet tetszett, maradt meg bennük a leginkább.
A csoportok elbúcsúztatták a másik csoportba feljebb lépő gyermekeket.
Meláth testvér az Efézus 6:1-3 alapján szólt: az engedelmesség azt jelenti, követjük azt, akinek engedelmeskedünk. A gyülekezet családjába a gyermekek is bele tartoznak. A szülők felé való engedelmesség a gyermekek részéről nem döntés kérdése, hanem alávetettség kérdése: a szülők gondviselése hordozza a gyermekeket. Ahol békesség van a családban, ott nem esik nehezére a gyermeknek az engedelmesség, a tisztelet.
A szülők Istentől átruházott hatalmukkal, bölcsen kell, hogy neveljék a gyermekeket. Az ilyen család, gyermek áldásokban fog részesülni. Az engedelmesség nem „kelletlen” alkalmazkodás, hanem örömteli engedelmesség.A gyermekek szeretetvendégség keretében fogyaszthatták el szülők által hozott finomságokat.

(Írnok)