Gyülekezetünk előljárósági választás előtt áll.
Erre való lelki felkészülés keretében ezen a vasárnap délelőttjén dr. Almási Tibortestvér tanított bennünket az Ap. Csel. 20:28-32 alapján:
Mindent, amit teszünk, Isten igéje alapján tegyük. Így a vezetőségválasztást is. A vezetőnek gondot kell viselnie saját magára és a gyülekezetre. Szervesen benne kell, hogy éljen a gyülekezetben, de ott, a Jézus nyájában elől kell járnia. Elszámolási kötelezettsége van a nyáj vonatkozásában, mert Jézusnak fontos a nyája. Nagy áldozatot kell feladata elvégzése érdekében hoznia, de ez az áldozat nem lehet végtelen.
Figyelni kell a veszélyekre: külső támadásokra kell felkészíteni a gyülekezetet, de a belső veszélyekre is: felléphetnek tanításbeli tévedések. Ennek megelőzésére igei egység kell, hogy legyen.
Kor. 1:3 veszélyre figyelmeztet: jó vezetőknél rivalizálás jelentkezhet. Ennek elkerülése érdekében Krisztusnak kell a központban lenni, hogy ne legyenek szakadások. I.Kor 11-ben Pál „jó” szakadásról beszél, ami elősegíti a feladat megvalósítását. Rivalizálás esetén Pál saját magáról beszéli le a frakcióját és elmondja: ők együtt dolgoznak. Nem a másik, hanem saját helyét kell mindenkinek helyre tenni: mindenki Isten tulajdona, egymásnak munkatársa.
Almási testvért elkísérte Molnár József testvér is, aki szintén köszöntötte a gyülekezetet.
(Írnok)