Húsvét reggelén az Emmausba tartó tanítványok történetén keresztül tanított az Ige. Régen se, de ma sem könnyű hitre jutni, főleg, ha hamis várakozásokkal van tele a szívünk. Ők halhatatlan Messiást vártak, így csalódtak. Távolodtak Jeruzsálemtől, de Jézustól is. Jézus azonban nem mondott le rólunk. Melléjük szegődve az Írások alapján beszélt hozzájuk Ma is szólni akar igéjén keresztül, de azt olvasni kell. Jézus akkor tért be hozzájuk, amikor kérték. Ma sem erőszakos, hívásunkra vár, és akkor velünk marad. Ekkor lesz mások számára is mondanivalónk az átélt megtapasztalásokról.
Délután a szolgálatok sorát az ovisok alkalmi éneke kezdte, majd Gerstner Károlyné (vers), Tóthné dr. Ruzsa Mária, Sívóné Ibolya, Tóth Zoltán és Lakati Ágnes bizonyságtételét hallgathattuk meg. Cserepkáné Szenohradszi Márta és Szamosvölgyi Zoltán duett éneke zárta a sort. A bizonyságtételek között az énekkar énekelt.
Meláth testvér igehirdetésének alapja a János 20:19-23 volt. A tanítványok félnek, bezárkóznak – mégis ez az első gyülekezet. Jézus megjelenik nekik. Nem korholja őket, hanem a békességét ajánlja fel. Ez megnyitja a tanítványok szívét. Jézus előtt nincs akadály, de a szívbe csak az ember hívhatja be Őt. Jézus az egyéni és a gyülekezeti életünk középpontjában akar lenni. Ha így van, akkor küldhetőek vagyunk másokhoz, ami a hívatásunk!
(Írnok)