Minden év elején hosszú évek óta összejönnek a városban élő hit-testvérek, hogy egy-egy imatéma köré csoportosítva tanulmányozzák az Igét, együtt imádkozzanak. Így történt idén is: a római-, görög katolikus, református és evangélikus testvérekkel lehettünk együtt minden este vasárnaptól vasárnapig.
Az idei téma: a samáriai asszony beszélgetése Jézussal. Minden nap az igehely egy-egy újabb gondolata került elő.

Vasárnap és hétfőn az evangélikus templomban jöhettünk össze ( igehirdetők Dr. Borsi Attila ill. dr Csáki Tibor).
Kedden a Fehérek templomában (Detre János), szerdán a Deákvári templomban (Csuka Tamás).
Csütörtökön imaházunkban lehettünk együtt. Az igét János 4:7-15 alapján hirdette Bubrik Miklós: a samáriai asszony „visszaszól” Jézusnak, így próbálja a kényes kérdéseket elkerülni. De Jézus tudja, hogy mi a fő problémája: nem tudja, hol rontotta el az életét, értéktelennek tartja magát. Jézus helyreteszi: ha tudnád, kivel beszélsz… Isten tesz minket értékessé! A kiskórus szolgált az alkalmon.
Pénteken az igehirdető dr. Beer Miklós volt János 4:14 alapján: békétlen, elidegenedett világunkban mi bizalommal, egymást elfogadva, nem idegenként kezelve a másikat, közvetítsük Isten szeretetét a világban. A zenei szolgálatot az énekkar adta.
Szombaton és vasárnap a Református templomban folytatódott az imahét (Rolik Róbert ill. Meláth Attila). A lelki áldásokban gazdag hetet református testvéreink tettekben megnyilvánuló szeretete zárta: szeretetvendégségre várták az egybegyűlteket és ezzel zárult a 2015-s imahetünk.

(írnok)