2014. június 9-én, pünkösdhétfőn sok gyülekezeti tag részt vett a Missziókerület által szervezett hajókiránduláson. A hajó „házhoz” (Váchoz) jött, és itt csatlakozhattunk a több száz, korábban, Budapestről útnak induló testvérünkhöz. A célállomás Visegrád volt. Ott néhány órát eltöltve meg lehetett nézni a királyi palotát, Salamon tornyát, a gyerekek a történelmi játszótéren tombolhattak. A nagy utazókat illatozó, ízletes, bográcsban főtt étel várta, de volt, akinek a táskájából került elő az otthon elkészített finom falat. Hamar eltelt a néhány óra, és indult is vissza a hajó. Testvéri beszélgetéssel, a pengetős zenekar hangulatot teremtő szolgálatával, a (túl?) jó időben hamar eltelt a nap.
Ha háromezren nem is, de több százan találkozhattak kötetlen formában ezen ünnepnap másnapján, ápolva a testvéri kapcsolatokat.
írnok