2013. jan. 1.

Az év első napján délután találkoztunk újra, meghallgatni az évkezdő üzenetet, elmondani kiválasztott évi mottónkat. Az igei gondolatokat Meláth testvér a Filippi 4:4-8-ra építette fel. Az új évben feladatunk Jézus Krisztus minél jobb megismerése. Az Úr közel van, hozzánk is, ezt soha ne feledjük el, az új év elején se. Ha közel van hozzánk, megváltozik a belső világunk. Tartsuk értékesnek embertársainkat, testvéreinket, kíméljük, védjük őket. Akkor is, ha mást kapunk cserébe. Ha Isten akaratát keressük, nem kell aggódnunk, mert a szükségeinket (nem a kívánságainkat!) kielégíti, gondoskodik rólunk! Ekkor a helyünkön leszünk és örömünk is lesz.
Az igei buzdítás után korcsoportonként mindenki elmondhatta az új évre kapott vagy választott igeversét. Sok ismert és kevésbé ismert igevers jött elő. Színesítette a felolvasásokat Cserepka Pál tangóharmonika szolgálata, Tar Ilonka néni szavalata és dr.  Laczkovszki Győző bizonyságtétele.
A „tavalyi” szeretetvendégség utolsó falatai ismét vártak ránk a terített asztalnál.
Boldog, Istenben elrejtett, áldott új évet kívánunk Mindenkinek!

írnok