Vasárnap – 2012.11.04. – Gyerekbemutatás

A délelőtti istentisztelet keretében, az igehirdetés, Úrvacsora után került sor Szamosvölgyi Zoltán és Anita második gyermekének, Zalán bemutatására.  Meláth testvér az Ézsaiás 60:22 alapján köszöntötte Őket: Isten áldását tapasztalhatja meg most is a négy tagúra bővült család, de Isten ígérete is áll: a kevés is hatalmassá nőhet általa: Isten adjon növekedést a gyermeknek testben, lélekben. A szülők, majd lelkipásztorunk imádkozott ezért. A köszöntéseket a gyermekek, utána Cserepkáné Szenohradszki Márti folytatta. A novemberi szülinaposok köszöntésével zárult az alkalom.

Délután imaházunk egy különleges alkalomnak adott helyett. A Váci Szimfónikus Zenekar és a Vox Humána Énekkar halottak napja idején nem először adott már koncertet nálunk. Idén ennek a hangversenynek a bevételét a Reménység Egyesület javára ajánlották fel. Imaházunk megtelt a zeneszerető közönséggel, akik igényes, színvonalas előadást, koncertet hallhattak. Először a kórus énekelt három alkalmi darabot, majd felcsendült Fauré Requiem-je. Pándy Piroska és Kertész András volt a szólista. Az alkalmi megemlékezés karmestere Farkas Pál volt.

(Írnok)