Énekkari záró – 2012. június 10.

Itt a június, elérkezett az évzárók ideje. Június 10-én délután az énekkar évzáró alkalmára került sor. Vendégünk volt dr. Viczián János testvér, aki hazalátogatott Magyarországra és elfogadta meghívásunkat. Beszámolt az elmúlt évek alatt vele történtekről, majd szolgálatokra került sor: szavalatok (Tarnai Jánosné, Makrai Sándorné) és bizonyságtételek (Lakati Zoltánné, Farkas Adrienn, Gerstner Kornél) hangzottak el. A szolgálatok közben az énekkar énekei örvendeztettek minket. Külön öröm volt, hogy két számnál a Jobbágy testvérek vonósnégyese kísérte az énekeseket. Egy önálló zenei számot is előadtak nekünk, nagy örömünkre.
Viczián bácsi a Máté 6:22-23 alapján szólt az egybegyűltekhez :Gyújtsunk világosságot magunk körül, hogy a sötétségben botorkáló emberek ne essenek el! Feltöltekezni Isten Igéjéből tudunk. Azzal árasztjuk el környezetünket, ami bennünk van. Világítsunk, melegítsünk, sugározzunk!

Az istentisztelet végén a júniusban születetteket köszöntöttük hagyományaink szerint, de nem a hagyományos időben.
Jó pihenést kívánunk a szolgáló csoportnak, hogy összel újult erővel tudják folytatni az énekkari munkát.

(Írnok)


https://www.youtube.com/watch?v=hQrQJxZGCps