Elöljáróság-választás – 2012

Gyülekezetünk rendje szerint 4 évente elöljáróság-választást tartunk.  Így aktuálissá vált, hogy új vezetőséget bízzon meg a gyülekezet. A választás napját január 22-ére tűztük ki. Ezen időpontot megelőzően a gyülekezet úgy döntött, hogy a létszámnövekedésre is tekintettel 1 fővel bőviti a vezetőség létszámát. A tanácskozás előtti gyülekezeti alkalmakon Meláth testvér többször szólt a vezetőség és a vezetők felelősségéről, arról, milyen szempontokat vegyünk figyelembe akkor, amikor 1-1 személyt kiválasztunk.

Ilyen előzmények után került sor a vasárnap délelőtti gyülekezeti órán a szavazásra. A régi vezetőségnek megköszönte lelkipásztorunk eddigi szolgálatát, majd következett a választás. A 4 évre megbízott új elöljáróságunk tagjai lettek: Bahor Norbert, Csáki Attila, dr.  Laczkovszky Győző, Lakati Péter, Széll Barnabás, Tóth Zoltán, Urbán János. Természetesen a vezetőség tagja még két lelkipásztorunk, Meláth Attila és Floch Gábor is.

Újabb szavazási körben a gyülekezet megválasztotta Lakati Pétert  gyülekezetvezetőnek.

Isten áldja meg az új elöljáróságot munkájában!

(Írnok)