Női konferencia 2011

Ápr 9-re délután a nőtestvérek az otthoni feladatok alól felmentést kaptak (vagy korábban mindent elkészítettek?), így lehetőségük volt  néhány órát együtt tölteni a női csendesnapon.
Átrendezett imaház fogadta az 50 körüli résztvevőt, valamint egy kedves kis ajándék a kreatív csapat jóvoltából.  Imádkozás, bevezető  szavak után néhány  játék mutatta meg a hasonlóságot ill. a különbséget az egymás mellett helyet foglalók között. A feladat már a témára készített fel bennünket: megmutatta, mennyi közös van bennünk különbözőségünk ellenére, és arra is felhívta a figyelmet, hogy mennyire más jut eszünkbe azonos fogalmakról. Megtanultuk , hogy a  feladatok közös megoldásához egymásra kell figyelnünk.

A ráhangolódást követte Hálóné Cseh Ágota előadása a konfliktusokról, játszmákról. Rámutatott: a konfliktus önmagában semleges, az, hogy van, szinte természetes állapot. Akkor lesz belőle gond, ha a kiváltó oka,  a versengés nem tisztességes. Hallottunk a konfliktusok megoldásáról is. Majd Ági a játszmákról beszélt, azok céljáról és az ellenük való védekezési módról. Sok konkrét, élethelyzettel illusztrált játszmát sorolt fel, nevesített, hogy a mindennapi életben mi is felismerjük őket.
A szellemi táplálék után frissitőül tea és pogit uszonnáztunk, majd 3 kis jelenet vezette be a következő programot. Utána kiscsoportos beszélgetések során, konkrét szituációkat megbeszélve dolgoztuk fel a hallottakat.  Újra visszatérve a nagyterembe – hálaadással zártuk az alkalmat.
Köszönet az előadónak, a szervezőknek!

(Írnok)