JOY koncert – 2010 VVV

Szombat este a Váci Világi Vigalom keretében imaházunkban adott konceret a JOY Gospel kórus Almási Kornél vezetésével.  Szimfónikus zenekar kísérte az énekeseket. A fiatalok Jézusról, szeretetéről,  vezetéséről énekeltek, dicsőítették Istenünket. Két bizonyságtétel is elhangzott a zeneszámok között. A hangverseny evangélizációs alkalom lett.  Sokan jöttek el a koncertre, annak ellenére, hogy a Vigalom keretében azonos időben több más program is volt. Így aki eljött, az ezt a programot választotta, nem csak „beesett az ajtón”. Reméljük, az énekszövegek, bizonyságtételek elgondolkodtatták őket. Jó színvonalú, minőségi zenét, előadást hallhattunk!

(Írnok)