Evangélizáció 2010 tavaszán

Ezen a vasárnapon u.n. „vendég-istentiszteletet”, evangélizációt tartottunk. Már a délelőtt folyamán a VIZ együttes adta az énekszolgálatokat, ami a délutáni kezdő énekekkel folytatódott.
Négy tetsvér mondta el, mikor és hogyan találkozott Jézus Krisztussal, mi indította el a keresésben: Csáki Attila, Cserepka Balázs, Tóthné Andi és Sipos Barna.

Mindenkinek a története más és más, Jézus mindenkihez a neki megfelelő módon közeledik. Ezt hallhattuk meg újból a bizonyságtételekből, de azt is, hogy Jézusnak mindenki fontos.
Meláth testvér az Apostolok Cselekedetei  8:4-24 alapján szólt: Ha valaki hitre jut, annak eredménye, következménye lesz a mindennapi életében is. Jézus Krisztus mindenkit vár, mindenkinek az életébe be akar lépni. Nem elítélni akar, hanem megszabadítani, szeretetét adni. Reagáljunk elfogadóan erre a hívó szóra, hogy a bűnbocsánat örömét élvezhessük!
Úgy legyen! Ámen!

(Írnok)