„Akár kevés, akár sok – legyünk érte hálások” – ez a régi asztali imádság részlet, amit Floch testvér idézett, a napi mottónk lehetett volna. Gyülekezetünk egész napja a hálaadásról, hálamondásról szólt.
Délelőtt Floch testvér arról beszélt a 92.Zsoltár alapján, hogy a mai, fogyasztói társadalomban csak úgy állhatunk meg stabilan, ha Krisztus az alapunk. A mai világban a gyakorlat ezzel szemben az, hogy a „tulajdon birtokolja” az embert, és nem az ember a tulajdont.
Vegyük észre az áldásokat, legyen életritmusunk alapja a hálaadás. a hálaáldozat, a hálamondás. Ha hálát tudunk adni a kevésért, akkor a kevés is elég lesz.
Az igehirdetés előtt a fúvós zenekar játszott, Tarnai néni mondott költeményt és Kertész Gyuláné tett bizonyságot.
Délután a kezdés előtt néhány ifjúsági ének hangolta a szívünket, majd az alsós vasárnapi iskolások szolgáltak verssel, énekkel, amit Fórisné Cili bizonyságtétele követett. Utána két házaspár, Kispál Gergely és Detti, valamint Vass Sándor és felesége szolgált. Verset hallhattunk Mészárosné Erzsikétől, bizonyságtételt Sívóné Ibolyától és Tóth Milántól. A fiatalok egy kezes pantomin jelenetet mutattak be, A zenei szolgálatokat a kamara kórus és az énekkar végezte.
Meláth testvér az I.Thesszalonika 5:16-18 alapján szólt: a hálának, imának és a hitnek a hármas egysége kell, hogy jellemezze életünket. A hála örömöt jelent, amit mindenkor, minden körülmény ellenére is érezhetünk. Az öröm ünnepet és emlékezést is magába foglal, jelentse ezt a mi életünkben is . A hála, a dicsőítés Istent illeti, amit a mennyben is folytatni fogunk.
Az istentisztelet záróakkordja a hálaáldozat volt: mindenki a szívében eltökéltek szerint hozta, hozhatta meg áldozatát.
Szeretetvendégség keretében folytathattuk a bizonyságtételeket, a beszélgetést egymás közt és a közénk érkezett vendégekkel.
Ez a nap is megerősíthetett mindenkit: jó hálát adni, Istent dicsőiteni, és van miért ezt tennünk!
Meláth testvér az I.Thesszalonika 5:16-18 alapján szólt: a hálának, imának és a hitnek a hármas egysége kell, hogy jellemezze életünket. A hála örömöt jelent, amit mindenkor, minden körülmény ellenére is érezhetünk. Az öröm ünnepet és emlékezést is magába foglal, jelentse ezt a mi életünkben is . A hála, a dicsőítés Istent illeti, amit a mennyben is folytatni fogunk.
Az istentisztelet záróakkordja a hálaáldozat volt: mindenki a szívében eltökéltek szerint hozta, hozhatta meg áldozatát.
Szeretetvendégség keretében folytathattuk a bizonyságtételeket, a beszélgetést egymás közt és a közénk érkezett vendégekkel.
Ez a nap is megerősíthetett mindenkit: jó hálát adni, Istent dicsőiteni, és van miért ezt tennünk!
(Írnok)